A hála mindent megváltoztat

A hála mindent megváltoztat

A hálát kiváltó cselekedeteknek és a hála kifejezésének egyaránt nagy hatása van mind az egyén, mind pedig a társadalmi kapcsolatokra. A hála megjelenésének mértéke a hétköznapokban alapvetően befolyásolják az emberi kapcsolatokat, az együttműködés minőségét és a boldogság érzetünket. Ha egy közösség ezt helyezi a fókuszába, szinte minden területen képes lesz változást elérni.

A hála talán az egyik legnehezebb téma, mert szinte alig érzékelhető különbség, nagyon nagy eltérést eredményez a hála ereje, működése tekintetében.

Manapság a sok panasz között leginkább három torz formájával lehet találkozni a hálának.

Az első típus az, amikor valaki ad valamit, vagy egy gesztust tesz másnak, majd elvárja érte a hála megnyilvánulását. Ha megkapja, akkor rendben van, de ha nem, akkor elítélően nyilatkozik, és “hálátlannak” nevezi a másikat. Üzletként tekint a folyamatra: adok és cserébe várok valamit. Vagy egyszerűen csak ezzel akarja mag és a környezete számára demonstrálni, hogy Ő jó ember.

A másik torz forma az üresen csengő szavak: “hálát adunk” valamiért, ami nem történt meg. Ilyen lehet például, hogy nincs háború a hazánkban, nem raboltak ki minket, és hasonló meg nem valósult félelmeink elkerülésének “örömét” fogalmazzuk meg szavakban. Ezek az érzések nem a valóságra reagálnak, hanem egy elképzelt katasztrófa elkerülésére, nem más, mint egy félelemmel kapcsolatos átmeneti megkönnyebbülés.

A harmadik eset a túlreagált hála “eljátszása”. Valaki segít valami apróságot, és a másik fél pedig ezért az egekbe magasztalja. Erre nem jöttem rá még mi értelme van, de nekem el szokta venni a kedvemet a segítségnyújtástól.

Mit érdemes tudni a háláról?

A hálát a legtöbb ember egy érzéssel azonosítja, ami akkor jelenik meg benne, amikor valami olyat kap valakitől, ami nem volt elvárható, önerőből nem, vagy csak nehezen tudott volna megszerezni, vagy kisegíti egy nehézségből, valamivel könnyebbé teszi az életét. Az ilyenkor megjelenő hála mindig valaki felé irányul, és abban motivál, hogy kifejezzük a köszönetünket, majd viszonozzuk ezt a segítséget. Ez egy összetartozás érzéssel jár, ami mindig melegséggel tölt el minket, úgy érezzük, nem vagyunk egyedül.

Ha viszonozzuk a segítséget, akkor a tevékenységünk közben érzünk magunkban egy felszabaduló erőt és szeretetet, ami sokkal könnyebbé tesz mindent cselekvést. Adakozóvá válunk, és boldogan tesszük amit kell. Ez a hála állapota. Az állapotban felfedezhető a hála érzése, de mégis más. Egyenletes, erőteljes, olyan mintha sosem szünne. Érezhető, hogy valami áramlik a tevékenységünkbe belőlünk, amitől nem kevesebbek, hanem többek leszünk.

A hálának számos pozitív hatása van. A legfontosabbak között szerepel a belső béke, nyitottság, elégedettség, boldogság, valahová tartozás érzése, szeretetre való nyitottság, és a szeretet kifejezésének képessége. A hála állapotában a figyelmünk átkerül a pozitív dolgokra és a negatív dolgoknak nem lesz már akkora jelentősége. Ezek csak példák a pozitív következményekre, amelyeket magunkban tapasztalhatunk, azonban a hála állapotának hatása nemcsak ránk, hanem környezetünkre is jelentős hatással bír.

Lehet a hála állapotának előidézése egy előzmény nélküli tudatos döntésünk eredménye?

Igen, sőt javasolt! Ugyan erőfeszítéseket igényel, mégis megéri, mert teljesen más életminőséget tapasztalhatunk meg, ha állapotunk többségében a hála szerepel. Itt nem arra kell gondolni, hogy minden reggel elsírom magam örömömben, mert  virágzik a rózsabokor a kertkapuban, hanem elmenve mellette megengedem, hogy a szépsége megérintsen, és ezt az érzést hagyom tovább áramlani a cselekedeteimben. Egyszerűen észreveszem a környezetemben a dolgokat, felismerem azok jótékony hatását az életre, és hagyom, hogy ezek a felismerések hassanak rám. Az esőben meglátom az élethez való hozzájárulását, és ehhez képest az, hogy eláztam, jelentéktelen.

Egy saját élmény, ahol a tudatosan választott állapot volt a hála állapota.

Ha nem érezte ő vagy én meggyőzőnek, akkor bármit tehetett: túljátszotta a kétség érzését, vagy akár földhöz is csaphatta magát (én megtettem). Az volt a lényeg, hogy a következő kísérletben már jobban sikerüljön a kinyilatkoztatás. Az egész addig tartott, amíg a megfigyelő és a “játékos” úgy érezte, hogy teljesen önazonos volt a kijelentés. Olyan mondatok voltak, mint “Én döntök”, vagy “Elfogadom a helyzetemet”. A megfigyelőnek nem volt más dolga, mint nézni a másikat, és közben gondolatok nélkül arra figyelni, hogy a hála érzése áramoljon belőle a másik felé. Volt, hogy órákig tartott. Nekem volt egy mondatom, amivel 4 órát töltöttem. Döbbenetes élmény volt megtapasztalni, hogy a “hálás közönség”, ezzel a jelenléttel milyen nehézségeken segített át. Nem volt mögöttes érdek, hiszen azt sem tudták, ki vagyok és miről beszélek. Egy egész életre szóló tapasztalat volt arra, mit tud adni a hála érzése egy másik embernek.

Hogyan kezdjünk hozzá?

Az első és legfontosabb lépés az, hogy fogadjunk el mindent annak, ami. Nem jó vagy rossz, csak van. Le kell tennünk az állandó minősítési kényszert, és kíváncsisággal, felfedezési vággyal kell megközelíteni a dolgokat. Például kíváncsi lehetek, hogy zuhogó esőben vajon képes vagyok-e kicserélni a defektes kereket. Ha költöznöm kell, mert felmondták az albérletem, kíváncsi vagyok, milyen lesz az új otthonom. Vannak spirituális megközelítések, ahol valaki mindenért igyekszik hálásnak lenni, és leönti a világot egy rózsaszín mázzal, de úgy vélem, hogy ezzel csupán egy buborékot hoz létre maga körül, ami nem teszi alkalmassá a valós kapcsolatok kialakítását.

Az ítéletmentes jelenlét alapállapota az elfogadás, amihez gyakran társul a hála. Nem valami vágyott dologért vagyunk hálásak ilyenkor, hanem észrevesszük azt a sok értéket, ami körülöttünk van, amikkel eddig nem sokat törödtünk. Ebből kiindulva cselekedeteink sokkal termékenyebbek lesznek, mint bármilyen akarattól vezérelve.

A második lépés, hogy ha észrevesszük, hogy tudunk valakinek segíteni, vagy jobbá tudunk tenni valamit, akkor ne gondolkodjunk rajta, csak tegyük meg. Ne várjunk semmit érte, egyszerűen csak cselekedjünk. Ez a megközelítés már némi tisztánlátást és emberismeretet igényel. Ha valaki elvárja a segítséget, vagy visszaél vele (például saját feladatait másokra hárítja, kényelmi okokból), az már nem egészséges, és nem kell, hogy részt vegyünk benne. Másrészt fontos figyelnünk arra is, hogy ne menjünk annyira bele a segítségnyújtásba, hogy saját kötelezettségeinknek ne tudjunk eleget tenni, elhanyagoljuk saját életünket.

A harmadik dolog, amire figyeljünk, hogy ha valaki segíteni akar, akkor fogadjuk örömmel. Sokan elutasítják a segítséget, úgy gondolják, hogy egyedül kell megoldaniuk a feladataikat. Ha elfogadják a segítséget, akkor úgy érzik, hogy ezáltal értéktelenebbé válnak, és ráadásul majd vissza kell adniuk a segítséget. Ha józanul belegondolunk, akkor tudjuk, hogy ez abszurd, hiszen a legjobb élményeink a közösségi tevékenységekkel függnek össze, amikor egymásnak segítettünk. Legyen ez egy barátokkal való költözködés, vagy egy autó eltolása a következő benzinkútig.

A hála kifejezése fontos része az emberi kapcsolatoknak. Nem kell túlzásba esni, mert az kellemetlen lehet a másiknak, és az sem jó, ha nem fejezzük ki hálánkat. Ennek egyensúlyát érezni kell. Szerintem a legjobb megoldás a legegyszerűbb: “Köszönöm a segítséged.” – “Szívesen.” Sokan kerülik a “szívesen” szó használatát. Helyette “említésre sem méltó”, “semmiség”, “hagyd már, ez természetes” és hasonló válaszokat adnak, de ez olyan, mintha nem fogadnánk el a másik köszönetét.

Most jön a neheze! Segíteni egy olyan embernek, aki ellenséges. Nyilván ez már fekete pálya, és az sem baj, ha valaki kezdetben nem tesz ilyet, hanem egyszerűen félreáll, és nem reagál lelkében sem a másik viselkedésére. Ha ez sikerül, akkor már megtette az első lépést. Ha képesek vagyunk belső reakció nélkül szemlélni a másikat, és úgy feltenni a kérdéseket, hogy azok nem tartalmaznak sem ítéletet, sem visszavágást, hanem egyszerűen arra irányulnak, hogy felderítsék, milyen segítségre van szüksége, akkor észre fogjuk venni, hogy enyhül a feszültség a másikban is. Ha felismerjük, hogy mi segíthet a másiknak, és megtesszük, ezzel a magunk részéről lezárhatjuk a dolgot. Azt viszont érdemes tudni, hogy egy ilyen segítség gyakran olyan folyamatokat indít a másikban, amelyek az egész személyiségének változását is okozhatják (“miért segített ez nekem, amikor goromba voltam vele?”). Annál nagyobb segítséget nem adhatunk egy másik embernek, mint a változás útján való elindítást. Persze egy feszültségteli beszélgetésben szükséges lehet megállítani valakit, ha átlép egy határt, ami bántó. Ezt tegyük egyértelmű kijelentésekkel, érzelmi reakció nélkül, még azelőtt, hogy felmegy bennünk a pumpa. “Ezt most kérem hagyja abba, egyébként véget vetek a beszélgetésnek.”

Végezetül egy gyakorlat

Egy esti gyakorlatot javasolok, ami kezdetben valószínűleg nehézséget okoz majd, de kiváló tréner.

Este lefekvés előtt vegyük végig a napunkat. Mindegy, hogy honnan kezdjük, reggeltől estig vagy fordítva, de ha valakinek nem okoz nehézséget visszafelé haladni, akkor érdemes kipróbálni. Minden eseménnyel kapcsolatban tegyük fel magunknak a kérdést, hogy miért lehetünk hálásak érte. Ne hagyjunk ki semmit, és legalább tíz eseményt elemezzünk ki abból a szempontból, hogy miért lehetünk érte hálásak. Egy hét alatt ez az esti rutin érezhető változásokat hozhat a hétköznapjainkban. Ráadásul akkor is hasznos, ha belealszunk.