Mit kezdjünk a megjósolt katasztrófákkal?
Ez egy összefoglalás a polikrízis következtében várható társadalmi összeomlásra adható reakciókról. Azoknak ajánlom, akik keresik az útjukat ebben a közelgő új világban, amiről még csak elképzelésünk sincs, maximum rémálmaink. Tudom, sokaknak ezek nagy és eltúlzott szavak, de nézzenek kicsit mélyebbre ebbe a témába, mielőtt tovább lapoznak, mert attól, hogy nem veszünk tudomást egy problémáról, az még nem fog megoldódni; ha teljesen felkészületlenül ér minket, az egyéni szinten katasztrófához vezethet.
15 éve kezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy mi vár az emberiségre, ha folytatja a jelenlegi felelőtlen életmódját. Működésünk várható negatív következményeit már a 70-es években is felismerték és megkongatták a vészharangot, például E. F. Schumacher közgazdász, de szinte senki sem foglalkozott vele. Amikor én erről beszéltem az ismerőseimnek, legjobb esetben is csak pánikmadárnak tartottak, és zavartan témát váltottak.
Az elmúlt években egyre többen kezdtek erről beszélni, köztük neves tudósok, de a média és a politikusok úgy csináltak, mintha nem hallanák. Amikor már kellemetlen volt nem reagálni, mondjuk egy Greta Thunberg rendhagyó megnyilvánulásaira, akkor látszattevékenységekkel igyekeztek leplezni a semmittevésüket, mint például a klímamegállapodás, amit első pillanattól kezdve az országok többsége nem gondolt komolyan, és azóta sem tart be.
Ma már csak a vakok nem látják, hogy baj van.
Mára az emberiség helyzetének ismerete, közvélemény általi megítélése megváltozott. Aki ma úgy gondolja, hogy az emberiségnek nincsenek komoly, talán megoldhatatlan problémái, az nem a valóságban él, nem tájékozódott, vagy nem képes mit kezdeni az információval, így figyelmen kívül hagyja, és úgy folytatja az életét, ahogy eddig.
A reakciókat megértem, hiszen egy látszólag megoldhatatlan hatalmas problémával állunk szemben, amelyet ráadásul a hétköznapokban csak kis mértékben érzékelünk, ezért inkább igyekszünk tovább élni megszokott életünket. Hátha megússzuk, vagy valaki más megoldja.
Ma új fogalmakkal találkozhatunk, mint a polikrízis, ami összetett és összefüggő válságokat ír le, amelyek egyszerre több területet érintenek, egymást erősítve nehezítik a helyzet megoldását. Mára a kérdés csak az, hogy a gazdasági, politikai, társadalmi működésünk omlik össze előbb, és rántja magával a többit, vagy beelőz az ökológiai, illetve klíma katasztrófa, amit az ember telhetetlen életformájával okozott. A másik, 10 éve még ismeretlen fogalom amivel találkozhatunk, a klímaszorongás, amely a klímaváltozás katasztrofális hatásaitól való félelmet jelenti. Meglepődve láttam nemrég egy hirdetést, amely a klímaszorongás enyhítésére szánt képzéseket kínál. Nem gondolom, hogy ez teljesen haszontalan dolog, hiszen ez egyéneknél a tehetetlenség állapotát idézheti elő, de a jelen helyzetben a szorongás esélyt teremt a cselekvés megkezdésére, így nem biztos, hogy a feloldása visz előre. Olyan, mintha letakarnánk az üzemanyag hiányt visszajelző lámpát a kocsiban, mert feszültté tesz minket.
Vannak, akik tesznek valamit
Úgy vélem, a probléma kezeléséhez széleskörű társadalmi összefogásra van szükség. Az összefogásnak egy új formájára, amit a globális párbeszéd, közös gondolkodás, de lokális cselekvések sokszinűsége jellemez. El kell felejteni, hogy egy globális megoldást kell alkalmazni mindenhol, a helyi sajátosságok figyelembevétele nélkül. Ebben nem számíthatunk azokra, akik csak a fősodratú médiából tájékozódnak, a politikusokra figyelnek, és ezekre a forrásokra hivatkozva nem tesznek semmit, mert úgy gondolják, nem az ő dolguk. Számukra ezek a problémák nem is léteznek, nem érzik magukénak.
Az emberiség egy kis létszámú csoportja viszont sokat tesz a problémák megoldásáért, akiknek munkáját ezúton is köszönöm.
Régóta foglalkozom a témával, és átéltem annak minden fázisát: Megdöbbenés » pánik » a helyzet tanulmányozása » még nagyobb pánik, dühvel kiegészítve » a probléma másokkal való megértetésének kudarca » még erőteljesebb düh és tehetetlenség érzés » nihilizmus (életemnek sem értelme, sem célja) » a vesztes nyugalmával való továbbélés » a felismerés, hogy mit kell tennem.
Azok, akik a figyelemfelkeltés nehéz szerepét vállalták magukra, elérték a céljukat.
Most a megoldáskeresés szakaszába kell már lépnünk.
4 féle hozzáállással, szemlélettel találkoztam eddig:
1. Optimisták: Hiszik, hogy tudunk olyat tenni, amivel a katasztrófák elkerülhetők, vagy oly mértékben csökkenthetők, hogy ne változzon meg a jelenlegi, ismert társadalmi működés.
2. Pesszimisták: Szerintük elkerülhetetlen a katasztrófa, fel kell rá készülni, számítsunk a legrosszabbra.
3. Szorongók: Nem tudják tovább élni az életüket úgy, mintha nem tudnák, hogy belátható időn belül megváltoznak az életkörülményeink, de fogalmuk sincs, mit tehetnének. Azt várják, hogy valaki megmondja nekik, mit kell tenniük.
4. Figyelők: Nem szoronganak túlzottan, de látják a problémát. Addig is élik tovább az életüket, figyelve az információkat, kicsit készülve arra, hogy változtatniuk kell az életükön, ha eljön annak az ideje.
Ha te beazonosítottad, hogy melyik csoportba tartozol, akkor azt ajánlom, hogy a másik három csoport szemléletét is tedd magadévá, és képezz olyan hozzáállást, ami ezen szemléletek minden előnyét egyesíti: hidd, hogy érdemes tenni egy élhetőbb világért és tedd meg, amit megtehetsz. Készülj fel a legrosszabbra, de utána ne tölts vele több időt, engedj be némi szorongást, de ne merülj mélyre benne, hagyd, hogy folyamatos hajtóerőként dolgozzon benned, és végül figyeld az eseményeket, hogy tudd, mit és mikor érdemes tenned.
A megoldáskeresés szempontjából négy irányzatot emelnék ki:
1. Globális megoldás hívők: Ők abban látják a megoldást, hogy nemzeti összefogással, drasztikus módosításokkal tudnunk változtatni a sorsunkon. Teljesen igazuk van abban, hogy ezzel lehetne a legnagyobb hatást elérni, de ehhez azokat kellene meggyőzni a változás szükségességéről, akik ezt a problémát létrehozták, és jól érzik magukat benne. További nehézség, hogy olyan rendszer keretei között próbálnak változást elérni, ami képtelen a változásra. Ezt az utat esélytelennek látom, de tevékenységük hasznossága abban van, hogy olyan gazdasági, társadalmi, pénzrendszeri és politikai modelleket dolgoznak ki, amelyekben a jövő társadalmának majd élnie kell. Ennek hasznossága az összeomlás után jön majd el.
2. Forradalmárok: Harcolnak, tüntetnek, ha kell, rombolnak, ahol csak úgy érzik, meg tudják állítani a jelenlegi hatalmi rendszer képviselőit abban, hogy tovább folytassák, amit csinálnak. Ennek kivédésére be van berendezkedve a hatalom, így érdemi eredményt nem fognak elérni, viszont az emberek figyelem felkeltésében jelentős szerepük van. Olyanok, mint egy erős ébresztőóra, amire sok ember felébred és felfigyel, hogy valami baj van.
3. Lokális megoldást keresők: Ők azok, akik a saját élethelyzetükben keresik azokat a megoldásokat, amelyek enyhíthetnek társadalmunk romboló hatásain. Ilyenek azok a cégek, szervezetek, akik etikus alapokon kezdenek el működni, ahol az ökológiai lábnyomukat igyekeznek minimalizálni, továbbá azok, akik hamis igényeiket a valós szükségleteikre redukálják. Nem utaznak repülővel, nem cserélik a mobiljukat kedvtelésből, és még hosszasan sorolhatnám. Sokan úgy tekintenek rájuk, mint szélmalom harcosokra, pedig az eddigi megoldások közül az ő eredményeiknek van a legnagyobb jelentősége. Ennek két oka van: egyre többen vannak, aminek hamarosan jelentős hatása lesz, továbbá egyre többen követik őket. Ez egy alulról történő szerveződés, aminek nincs vezetője, akit le lehetne fejezni. Ezért megállíthatatlan változást okoznak, továbbá rengeteg napi szinten alkalmazható megoldás születik általuk, ami lehetővé teszi az emberiség számára, hogy a jelenlegi lélekszámban is fenntartható, a természettel összehangolt működést hozzon létre. Én ebbe a csoportba tartozom, az erre törekvő cégeket keresem tanácsadóként, hogy segítsem fejlődésüket.
4. Menekülők: Ők azok, akik létrehozzák a maguk „szigetét”, ahol önfentartásra rendezkednek be. Teszik ezt magányosan, vagy kisebb közösségekben. Nyilván ez sem hoz megoldást, hiszen ki akar egy olyan világban élni, ahol egyedül van. Ráadásul valószínűleg áldozataivá válnak a reménytelenségben a fosztogatás felé forduló embereknek. Az ő hozzáadott értékük abban van, hogy az átmeneti időszak átvészelésének megoldási mintáit kidolgozzák. Ha a jelenlegi társadalmi rendszerünk összeomlik, az ellátó rendszer képtelen lesz kielégíteni az alapszükségleteket, akkor az ő tapasztalataikból, a már működésképtelen gazdasági eszköztár nélkül is hozzáférhető lesz egy működő gazdálkodási forma.
A megoldások szempontjából is, a szemléletekhez hasonlóan, integráció szükséges. A fenti megoldások értékeit egy személy nem képes egyesíteni önmagában, hiszen nem lehetséges négy helyen lenni egyszerre. Ezért ezen megoldásokon dolgozó emberek párbeszédére, együttműködésére lesz szükség.
Keresd azokat, akik látják a problémákat, megoldásokat keresnek, és hozz létre velük egyfajta közösséget, párbeszédet, együttműködést, mert amint ezt megteszed, csökken a szorongásod, a tehetetlenség érzésed, aminek gyökere, hogy egyedül érzed magad a problémával, és így megjelenik egy reménytelibb jövőkép.
Aki további információkat keres a témában, annak ajánlom egyrészről Jem Bendell Összetörve című könyvét, ami olvasmányosan és emészthetően tárja fel a jelen állapotokat, és azok okait. Ha valaki csak egy könyvet akar elolvasni a témában, ezt javaslom.
Másrészről hallgassa, vagy nézze a youtube-on a Mindenségit! podcastban található beszélgetéseket, ahol teljesen hétköznapi emberként kutatják a megoldásokat. A beszélgetéseket szervezők laikusként teszik fel azokat a kérdéseket, amelyek minden józan emberben felmerülnek, és beszélgetnek olyan szakértőkkel, akik a témában kellően elmélyedtek.
