Maradandóság
E. F. Schumancher A kicsi szép könyvéből készült kivonat (Béke és maradandóság)
Közgazdasági szempontból a mi rossz életmódunk elsősorban abban áll, hogy módszeresen tápláljuk a mohóságot és az irigységet, és így tökéletesen értelmetlen igények egész sorát hozzuk létre. Ennek elkerülhetetlen következménye az értelem összeomlása.
Az ember túlságosan is okos ahhoz, hogy bölcsesség nélkül fennmaradhasson. Talán egy ideig megengedhettük magunknak, hogy a bölcsességet kizárjuk a közgazdaságtanból, a tudományból és a technikából, de csak addig, amíg viszonylag sikertelenek voltunk, a rombolás mértéke még kezelhető volt. Ám most, hogy igen sikeresek lettünk, létkérdés, hogy a szellemi és erkölcsi igazság kérdése került a középpontba.
Gazdasági szempontból a bölcsesség központi fogalma a maradandóság.
Létezhet „növekedés” egy meghatározott cél eléréséig, de nem létezhet határtalan, általános érvényű növekedés. Gandhi mondotta – „a Föld eleget terem ahhoz, hogy kielégítse minden ember szükségletét, ám nem minden ember mohóságát”.
Minden szükségletnövekedés úgy hat, hogy megnöveli az ember függőségét a számára ellenőrizhetetlen külső erőktől, s ezért megnöveli az egzisztenciális félelmet. Csak a szükségletek mérséklésével tudjuk mérsékelni a feszültségeket.
Azoknak a tudományos és technikai „megoldásoknak”, amelyek mérgezik a környezetet, vagy züllesztik a társadalmi szerkezetet és magát az embert, semmi hasznuk, bármilyen ragyogó ötletből származzanak is, … Az egyre nagyobb gépek, melyekkel együtt jár a gazdasági hatalom egyre nagyobb összpontosítása, és melyek egyre erőszakosabban hatnak a környezetre, nem jelentenek haladást.
A bölcsesség azt jelenti, hogy a tudomány új irányt vesz: az organikus, a gyengéd, az erőszakmentes, az elegáns és a szép dolgok felé. Olyan technikai forradalomra kell törekednünk, amely a mindannyiunkat fenyegető, pusztító folyamatokat visszafordító találmányokkal és gépekkel ajándékoz meg bennünket.
Olyan módszerekre és felszerelésekre van szükségünk, amelyek
- elég olcsók ahhoz, hogy gyakorlatilag mindenki számára elérhetők legyenek;
- kis léptékben alkalmazhatók; és
- összeegyeztethetők az ember kreativitásigényével.
Ha a három közül csak egyet is figyelmen kívül hagyunk, a dolgok feltétlenül rosszra fordulnak.
Minden olyan gépnek helye van, amely minden egyénnek javára szolgál, de nem lehet helyük olyan gépeknek, amelyek néhány kézben összpontosítják a hatalmat, és puszta gépkezelővé, ha nem munkanélkülivé változtatják a tömegeket.
A kisléptékű műveletek számuktól függetlenül mindig kevésbé ártalmasak a természeti környezetre, mint a nagyléptékűek, elsősorban azért, mert saját erejük kicsi a természet regeneráló erejéhez képest. A legnagyobb veszély kivétel nélkül mindig a részleges tudás kíméletlen, nagyléptékű alkalmazásából származik.
A harmadik követelmény talán az összes közül a legfontosabb: a módszereknek és az eszközöknek olyanoknak kell lenniük, hogy tág teret engedjenek az emberi alkotóerőnek.
Alkalmas munkafilozófiára van szükség, mely a munkát nem annak tartja, amivé ténylegesen lett – embertelen napszámnak, melyet az automatizálásnak minél hamarabb feleslegessé kell tennie –, hanem olyan valaminek, amit „a gondviselés az ember teste-lelke javára szánt”. A család mellett a munka és a munka által létrehozott kapcsolatok képezik a társadalom igazi alapját. Ha az alapok betegek, hogy lehet a társadalom egészséges?
Hogyan tudjuk egyáltalán elkezdeni a mohóság és az irigység lefegyverzését? Talán úgy, hogy magunk leszünk jóval kevésbé mohók és irigyek, talán úgy, hogy ellenállunk a kísértésnek, és nem változtatjuk fényűzéseinket szükségletté, sőt, talán úgy is, hogy tüzetesen átgondoljuk a szükségleteinket: nem lehetne-e egyszerűsíteni és csökkenteni őket.
