A tökéletességre törekvés csapdája

Home  |  Gondolataim   |  A tökéletességre törekvés csapdája

A tökéletességre törekvés csapdája

Ez a cikk nem csak azoknak szól, akik a saját munkájukban a tökéletességre törekszenek, hanem azoknak a munkaadóknak is, akiknek vannak ilyen munkatársai.

Vannak, akik pozitívan értékelik a tökéletességre való törekvést, míg mások értetlenül nézik azokat, akik rengeteg energiát fektetnek munkájukba, hogy az tökéletes legyen.

A tökéletesség egy olyan idealizált állapot felé való törekvés, amit valójában sosem érhetünk el, vagy ha mégis, szinte azonnal “bomlásnak” indul.  Én jobbnak tartom a tökéletességre való törekvés helyett, ha arra törekszünk, hogy mindig jobb legyen, amit csinálunk, mint az előző alkalommal.

Tökéletességre való törekvés általában feszültséget eredményez munka közben, ahogy egyre közeledünk a célhoz. Kétségek merülnek fel bennünk az eredmény minőségét illetően – lehet, hogy jobban is teljesíthettem volna? A kritikán megbántódunk, és ritkán vagyunk elégedettek az eredménnyel. Az ilyen hozzáállású emberek idővel elfáradnak, megunják a munkát, gyakran a környezetüket hibáztatják a folyamatos kiszámíthatatlanságért és végül dühösen felmondanak, mondván, nem értékelik őket itt.

Azoknak az embereknek, akiknek céljuk, hogy mindig jobban csinálják azt, amit csinálnak, teljesen más a hozzáállásuk, és állapotuk a munka közben. Ők kíváncsiak, mindig tanulni és tapasztalni akarnak. Minden egyes lépéssel elégedettek, mert tudják, hogy előre haladnak és jobbak lettek, mint az előző alkalommal. Kreatívvá válnak, és már útközben ötleteket gyűjtenek arról, hogyan lehetne a következő alkalommal még jobb eredményt elérni. Folyamatosan fejlődnek, és képesek rugalmasan változtatni a terveken, ha úgy látják, hogy nehéz vagy könnyebb megoldás áll rendelkezésre. A hibákat csupán javítandó feladatként élik meg, nem tragédiaként, amit mások elől el kellene rejteniük. Az új feladatokra nyitottak, mert nem zavarja őket, hogy abban még nem rutinosak.

Ha valaki nem lát problémát abban, hogy tökéletességre törekszik, és számára elégséges ez a működés, akkor ne próbáljon változtatni. Csak érveket fog találni azzal kapcsolatban, hogy miért hibás más hozzáállás a munkához. Ha viszont szeretne változtatni, mert a hétköznapok nem kényelmesek számára, először attitűdváltásra van szüksége. Egy új módszertan önmagában nem elegendő, mivel a tökéletesség igénye bármely módszerbe beszivároghat.

Egy attitűd váltáshoz elhatározásra van szükség. Meg kell értenünk, hogy más megközelítéssel jobban járunk, és tudnunk kell, miért is csináltuk eddig a dolgokat úgy, hogy mindig a tökéletességre törekedtünk.

Milyen okok lehetnek a tökéletességre való törekvés mögött?

Az egyik legjellemzőbb ok, a kudarctól való félelem, vagy attól való aggodalom, hogy mit fog szólni a környezetünk, ha meglátják a hibáinkat.

A másik ok lehet a sikervágy, és mások elismerésére való törekvés, ami gyakran átalakul a főnökünk felé való megfelelési kényszerré.

Egy harmadik lehetséges ok lehet az, hogy azt gondoljuk, nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy elérjük a céljainkat és megvalósítsuk a vágyainkat. Ezért várunk a tökéletes alkalomra, több iskolát végzünk, megbízunk egy szakértőt a kivitelezéssel, vagy végtelenségig analizáljuk a megoldásokat. A lényeg, hogy halogatjuk az időpontot, amikor konkrét cselekvésre szánjuk el magunkat. A célunk esélyként való dédelgetése továbbra is megnyugatóbank tűnik, mint szembenézni azzal a ténnyel, hogy próbálkoztunk, de nem értünk el eredményt.

Mindhárom lehetséges ok mögött az önbizalom hiány van.

Hurrá! Mondja a modern pszichológia, megvan az ok: az önbizalomhiány! Ezt kell feloldani. De azt hogyan kell? Pár év terápiával leásni a gyökerekig, megtalálni a felelősőket (szülök, tanárok. osztálytársak, …) és akkor … mi van? Ettől lesz önbizalmunk?

Szerintem nem.

Mi a megoldás?

Kövessük a gyerekek tanulási mintáját: érdeklődve, lazán, mindent kipróbálnak. Főleg azokat a dolgokat, amiket még sosem próbáltak. Ezek a tapasztalatok – függetlenül az eredménytől – erősíthetik az önbizalmukat. Minél több mindent kipróbálsz és törekszel rá, hogy egyre jobb legyél benne, annál kevesebb lesz a feszültség munka közben, és egyre erősebb lesz az önbizalmad. Csak a tapasztalatok segíthetnek az önbizalom építésében, nem pedig a precíz tervezés, vagy a kockázatok átgondolása. Azok sokkal erősebb önbizalommal rendelkeznek, akik több sikertelen próbálkozás után felállnak, és újra megpróbálják, mint azok, akik sosem hibáztak, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez így is maradjon, vagy legalábbis mások számára úgy tűnjön.

A fiam kajakozik. Azokat, akik nem borulnak be maguktól, felborítják, hogy megérezzék, a hibázás nem tragédia, és végre elengedhessék a félelmet. Ne félj a hibáktól. Egyszerűen javítsd ki, és lépj tovább. Ha megerősödik az önbizalmad, akkor már nem a tökéletesség lesz a fókuszban, hanem a fejlődés és a kreativitás, ami örömteli alkotási folyamattá teszi a munkádat.

ELŐZŐ

Nehéz etikus alapokra tenni a vállalkozásunkat?

KÖVETKEZŐ

Kontroll vagy átláthatóság?