Gondolkodással problémamegoldás?
A gondolkodás túlértékelt!
Ez biztos sokak számára bödületes marhaságnak tűnik, hiszen mindenhol azzal találkozunk, hogy a gondolkodással mindent meg lehet oldani. Biztos, hogy a problémákat gondolkodással oldjuk meg?
Vizsgáljuk meg kicsit közelebbről a kérdést!
Nyelvészeti értelemben, a gond-olkodás a gondok megoldására való törekvés. Nekem ez egy kicsit sántít, mert Gond-olatok folyamatosan keringenek a fejünkben, beférkőznek, aztán idővel eltűnnek, de ritkán születnek általuk megoldások.
A gondolkodás egy meglévő gondolati eszköztárból dolgozik. Azokból a információkból, amivel rendelkezik. Ezeket teszi balra, teszi jobbra, fűzi láncba és közben figyeli, mit dob a gép. Egyszerű matematikai modell, aminek nem lehet más eredménye, mint amit már eddig is tudtunk. Új dolog nem születik általa. Már a magyar nyelvi bölcsesség is rávilágít, amikor azt mondjuk, hogy eszünkbe jutott a megoldás. Eszünkbe jutott, azaz kívülről érkezett, ahol a mi szerepünk a rádióval megegyező: ráhangolódtunk az antennáinkkal, és vettük az adást.
Azoknak, akiket ez az elképzelés riaszt, megnyugtatásul mondom, hogy van értelme a gondolkodásnak, de nem a problémamegoldás terén. Akkor tudjuk csak arra használni, ha ismert számunkra a probléma, tudunk rá megoldásokat, és ezek közül kiválasztjuk a legmegfelelőbbet. Ez viszont nem problémamegoldás, hiszen tudtuk a megoldást, csak elő kellett venni.
Ha nem gondolkodással, akkor hogy születnek a megoldások?
Ha van időnk megfigyelni a megoldások születésének pillanatát, akkor az egyik fontos ismérve, hogy egy pillanat műve. Olyan gyors – adott esetben komplex válaszok esetén is – hogy egyszer csak ott terem/van az orrunk előtt, és kész. Ez után hamar megjelenik az önérzet, hogy magunknak tulajdonítsuk a megoldást, büszkén mutatva másoknak, hogy “mit találtunk ki”. Csak csendben jegyzem meg, találtunk, azaz nem belőlünk van, valahol belebotlottunk, nem a gondolkodásunk tudatos útján értünk célba, hiszen azt se tudtuk, hova megyünk a gondolkodásunk autópályáján.
Egy pillanat, ami lehet, hogy egy csendes emésztést segítő délutáni szunyókálás közben következik be, vagy amikor véletlenül lefejeltem a fürdőszoba polcot. Az is előfordul – persze csak ritkán – hogy 2 gondolkodás között, amikor reménytelenül és tanácstalanul megállunk a gondolkodásban, egyszer csak belepottyan a tudati űrünkbe a megoldást. Ha ránézünk ezekre az alkalmakra és őszinték vagyunk, akkor tudjuk, hogy valahonnan készen kaptuk a megoldást. Lehetünk érte hálásak, de azért a mellünket túlzottan ne döngessük.
Miért írok erről?
Azért mert sok a gond, kevés a megoldás a világunkban és a gondolkodással általában egy problémából további problémákat állítunk elő. Ez okozza a mostani gazdasági, ökológia és társadalmi válságot, ezért ezzel a gyakorlattal érdemes leállni.
A zseniális megoldásokhoz alázat kell és nyitottság. Annak az alázata, hogy merjünk befogadni és elfogadni a hozzánk érkező megoldásokat. Hangolódjunk rá a céljainkra, várjuk az eszünkbe jutó ötleteket és addig nyugodtan csináljunk valami mást, amit akkor éppen hasznosnak érzünk, ezzel segítve leállni a kényszeres gondolataink ismételgetését. Te is voltál már úgy, hogy unod az ismétlődő gondolataidat? Velem gyakran előfordul.
Nem akarok senkit meggyőzni annak igazáról, hogy a megoldásokat, ötleteket valahonnan készen kapjuk, sem arról nem indítok elmélkedést, hogy honnan érkeznek ezek a megoldások, mert filozófiai beszélgetésen túl úgysem jutnánk tovább. Arra viszont szívből kérlek, tűzd ki céljaidat, hangolódj rá, és kövesd az eléd kerülő ötleteket, lehetőségeket, amik szinkronban vannak a céljaiddal, és érzéseid is hevesen bólogatnak.
