Kényelem, kontra erőfeszítés
Sok ember elsődleges célja a kényelmének növelése. A kényelem jelentése: erőfeszítés nélkül történik valami, ami kedvünkre való. Első hallásra nehéz érveket felhozni arra, hogy miért kell óvatosan bánni a kényelemre való törekvéssel, pedig sok negatív hatása van. Azt is ki merem jelenteni, hogy a kényelem a teremtő képességünk és fejlődésünk egyik legnagyobb ellensége.
Mi a baj a kényelemmel?
Manapság sokan rajonganak az elektromos autókért, örömmel mesélk milyen kényelmi szolgáltatásai vannak. Érintésmentesen nyílik a csomagtartó és az ajtó. Kis elektromos motorok mozgatják a kormányt, üléseket, kijelzőt, gyakorlatilag mindent. Nekünk nincs más dolgunk, mint “utasítást adni” arra, hogy valami megtörténjen. Csodálatos, hogy önvezető és parkoló funkciója is van, nekünk csak ülni kell az autóban, megmondja, merre menjek, mikor töltsem az akkumulátort és hol. Ez tényleg vonzó, de érdemes ránézni az árny oldalára is. Ha valakinek egy ilyen autó az első autója, már nem fog tudni vezetni, parkolni, tájékozódni az utakon rendesen, ha ezek a rendszerek valamiért nem működnek. Nem alakulnak ki képességei, vagy útközben elveszíti azokat, ami erős kiszolgáltatottságot eredményez. Igen távol van ez a helyzet attól, amikor még édesapám, anyám harisnyájával helyettesítette az ékszíjat, hogy hazajussunk a kis polskival. Ha megfigyeljük, könnyen felismerhetjük, hogy az egész életünket a kényelmi igényünk kielégítésének vágyán keresztül behálózták a szolgáltatóktól és eszközöktől való függőségek, ezáltal önállóan már életképtelenek vagyunk. Ma már azok az “okos” otthonok sem ritkák, ahol egy villanykapcsoló sem működik a tablet vagy mobiltelefon nélkül, a javítására pedig már esélyünk sincs. Elmegy az áram, és a városi emberek többsége teljesen lebénul, szinte semmire nem lesz képes. Nem tud főzni, nem tud kiállni a garázsból, nem tud fizetni a boltban, és még hosszasan sorolhatnám.
Hangsúlyozni szeretném, hogy nem a kényelemmel van a baj, hanem azzal, amikor teljesen kiszolgáltatottá tesz minket, és ezáltal elsődleges céllá válik a kényelem megőrzése. Áthat minket öntudatlanul a kényelem elvesztésétől való félelem, ezért olyan munkát is hajlandóak vagyunk végezni, amivel nem tudunk azonosulni, akár utáljuk is, de annyi pénzt keresünk vele, hogy a jelenlegi kényelmes életünket fenn tudjuk tartani.
Van egy parasztházunk egy kis faluban. Cserépkályha adja a meleget, van elég gyertya a házban és petróleumlámpa, mert hozzászoktunk az áramszünetekhez. Előfordul, hogy a falut betemeti a hó, és 1-2 napig nem lehet kijutni. Nincs térerő, ezért ha elmegyünk sétálni, elérhetetlenek vagyunk mások számára. Én nagyon jól érzem magam itt, pedig a budai lakásunkban megszokott kényelmi szolgáltatások itt teljesen hiányoznak. Itt nincs termosztát, hanem hőérzet van. Folyamatosan kisebb erőfeszítéseket igényel tőlünk, hogy a környezetünket fenntartsuk. Fát vágunk a begyújtáshoz, rendbe tesszük a kertet, de ezeket az erőfeszítéseket nem teherként éljük meg. Létrejön egy életérzés, ahol együttműködés alakul ki a házzal és a környezettel. Érezzük, hogy hasznos részei vagyunk, tudatosul bennünk, hogy élünk, mert szükséges a mi tevékenységünk is a működéshez.
Az erőfeszítés szükségessége
Az erőfeszítés szó manapság pejoratív jelentéssel bír. A többség számára a nehézség, a küzdelem szinonimája. Pedig ha megnézzük, akkor a fejlődésünknek egy kulcsfontosságú eleme. Hétköznapi életünk tele van apró folyamatos erőfeszítésekkel, mint az izommunka a járáshoz, vagy a lélegzetvételhez. Ezeket természetesnek tekintjük, nem foglalkozunk velük, amíg egy erőteljesebb betegség le nem gyengít minket, és a járás is nehézkessé válik. De járni szeretnénk, ezért hajlandóak vagyunk erőfeszítésekkel ismét megerősíteni az izomzatunkat, amitől ismét teljes embernek érezhetjük magunkat.
Érdemes mindenkinek átgondolni, mik voltak az életében azok a meghatározó boldog pillanatok, amire évtizedekkel később is örömmel emlékszik vissza. Egy sikeres sporteredmény, a diploma megszerzése, az első munkánk kapcsán létrejött eredmények. Ezek mind olyan események, amiket erőfeszítések árán értünk el. Egy vásárolt diploma nem okoz örömet, nem leszünk tőle boldogok.
A kényelmi vágy csak további kényelmi vágyat szül. Egy megvásárolt eszköz után csak egy újabb vágy keletkezik az újabb változat beszerzésére. Ha erőfeszítéseket teszünk a céljaink elérésére, az a fejlődésünket szolgálja és boldogságot eredményez.
Én úgy gondolom, hogy a földi élet célja, hogy nemesedjen a lélek. Erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a belső értékrendünknek megfelelően éljünk, ellenálljunk a kísértéseknek, amelyek letéríthetnek a fejlődésünk útjáról. Fontos, hogy értékrendünknek megfelelően hozzunk döntéseket, és értékes dolgok megvalósításában vegyünk részt. Aki így él, a kényelmet a helyén kezeli. Tudja értékelni, de nem ragaszkodik hozzá, és nem él vele, ha az korlátozza a cselekvési vagy döntési szabadságát.
Egy egészséges jellem élete során egyre nagyobb elvárásokat támaszt magával és tevékenységének eredményeivel szemben. Ezért erőfeszítéseket tesz, a kudarcokból erőt merít, és az eredményei boldoggá teszik. Ez az élet rendje. Ha az ember egyből a végcélnál szeretne lenni, megspórolva az út végigjárását, az elért eredmény csak gyorsan múló élvezet marad.
Összefoglalva
Mindenkinek van egy belső sugallata, ami abban segít, hogy el tudjuk dönteni, mi helyes és mi nem. Ez valójában a belső értékrend, aminek hangját könnyen el tudja nyomni az élvezetek utáni vágy. Az élvezeti vágy egyik közhiedelemben elfogadott megnyilvánulása a kényelemre való törekvés. Amikor a kényelem céllá válik, elveszítjük értékrendünk iránymutatását. Gyakran felmentést adunk magunknak, mondván: “Megérdemlem, mert…”. Ebben az állapotban, amikor nem értékrendünkkel szinkronban lévő célok inspirálnak, nem vesszük észre, hogy egyre kiszolgáltatottabbá válunk. Egyre kevésbé vagyunk hajlandóak erőfeszítéseket tenni, ráadásul ennek arányában elveszítjük képességeinket az életünk irányítására. Ennek a folyamatnak az eredménye a boldogtalanság, mert a boldogsághoz szükséges a fejlődés, a lélek nemesedése, ami nem tud megtörténni, ha nem teszünk érte semmit.
