Fenntarthatóság
A fenntarthatóság legégetőbb kérdése a társadalmunknak. A cél, hogy a földünktől kapott erőforrásokat, alapanyagokat csak olyan mértékben használjunk fel, amilyen mértékben meg tud újulni.
Egyszerű a képlet: ha elfogy, nem lesz több, így minden, ami az adott alapanyagra épül, megszűnik. Termőföld, olaj, gáz, szén, vasérc, csak hogy a legismertebbeket említsem, amik eltünése esetén a mai ipar működésképtelenné válik, és ezáltal a társadalom összeomlik.
Erőforrások többségét a nagyvállalatok használják fel. Ezen vállalatok elsődleges célja a profit. A földi javakat helytelenül nem tőkeként kezelik, hanem jövedelem forrásként. Így felélik a „föld tőkéjét”. Monopol helyzetük megtartásával biztosítják, hogy ne történhessenek változások ebben a kérdésben. A politikai hatalom tudna ennek korlátja lenni, de mára már minden politikai hatalom a nagyvállalatoktól függő, így ellenlépései csak látszattevékenység, érdemi hatás nélkül. Erre a területre csak a fogyasztásaink csökkentésével van ráhatásunk, ami fontos feladatunk, de ebben a jegyzetben most nem ezt tárgyalom.
A témáról itt olvashatsz bővebben: Mértékletesség és fogyasztás jegyzet.
Ma egy középvállalat gazdasági folyamatai kapcsán teljesen figyelmen kívül hagyja azt a kérdést, hogy az alapanyagok és erőforrások meddig fognak rendelkezésre állni, milyen forrásból származnak. Úgy gondolja, hogy ez nem az Ő feladata, és majd biztos lesznek felfedezések, technológiák, amik megoldják ezt a problémát. Sajnos ez nem így van. Mivel a mai vállalatok többsége egy megélhetési forrása a vállalkozóknak és munkatársainak, ami emberi alapszükségletek megteremtéséhez kell, ennek a felelőssége alól felmentik magukat azzal, hogy „valamiből élni kell”. Az egész iskolarendszerünk, társadalmi normáink azt sulykolják, hogy csak ez az egy út van, és ez normális. Ha megnézzük a tananyagot akár a közgazdasági egyetemen, alig van szó arról, hogy saját magunk alatt vágjuk a fát. Ha valami készlethiány hír felreppen, ami rádöbbenti az embereket, hogy itt valami nem stimmel, akkor hamarosan bejelentenek egy újabb lelőhely felfedezést, amivel ismét megnyugtatják az embereket, hogy nem kell aggódni, az alapanyagok mindig lesznek. Pedig egyszerű a matek: ami véges, az el tud fogyni.
Mit tehetünk?
A fenntarthatósághoz való hozzájárulás a vállalkozások legnagyobb kihívása, hiszen termékeik és szolgáltatásaik egy olyan pályán versenyeznek, ahol sokan nem foglalkoznak a fenntarthatóság kérdésével, olyan árakon tudnak termékeket árulni, amivel nem bírja az ár-versenyt egy etikus gazdasági alapokon működő vállalkozás. További nehezítés, hogy ezen a pályán a vásárlók elsődleges választási szempontja az ár.
Erre három megoldás van:
Az egyik, hogy olyan terméket, szolgáltatás nyújtunk, ami minőségben, funkcióban kitűnik a többi közül, így a vásárlói döntésben nem az ár lesz az elsődleges szempont.
A másik, hogy saját pályát hozunk létre, ahol a szabályokat mi határozzuk meg. Ennek működőképességéről bizonyított már a bio-zöldség és gyümölcs piac, a bio kozmetikumok és étrend kiegészítő gyártó iparágak is, és egyre több iparágnak megjelenik az etikus változata. Kezdetben kiröhögték őket, hogy milyen drága áron akarnak eladni, de ez csak addig tartott, míg az edukációs tevékenységük jóvoltából megtalálták azt az egyre bővülő vásárló réteget, akik innentől csak ezen termékeket vásárolták. Itt megszűnt a verseny a nyugati közgazdasági alapelveken működő vállalkozásokkal, és feloldották a legnagyobb ellenérvet az etikus működésre való áttéréssel kapcsolatban. Persze mindig vannak hazugok, aki kirakatként kezelik a fenntarthatóságot, de ezek rövidtávon lebuknak, és kikerülnek a pályáról.
Egy érdekes példát említenék itt meg, ami engem meglepett. A német családi házépítés piac 70%-a ma már természetes alapanyagú építőelemekből épül, ami 25%-al drágább, mint a modern technológiákból épült házak, mégis ezt választja a többség. Ezen házaknál minimális ökológiai lábnyommal lehet számolni az alapanyag gyártástól a bontásig. Ez egy komoly eredmény a fenntarthatóság területén.
A harmadik út, hogy olyan dologban kezdünk, ami még nincs. Vagy úgy csináljuk, ahogy senki más. Ez nem egy könnyű terep, és elsősorban az újító lelkületűek számára ad lehetőséget.
Van, ahol nem megy
Azt is viszont be kell látni, hogy vannak olyan iparágak, ahol az etikus gazdálkodási elvek nem megvalósíthatók. Itt nem csak a fegyvergyárakra, pénzintézetekre és az energiaipar több szektorára gondolok, hanem olyan termékeket előállító iparágakra, ami nem valós igényeket szolgálnak ki, azaz nélkülözhetők, meg lenne nélkülük az emberiség. Ezeknél lehet törekedni némi kármentésre, ami fontos, de valójában el kellene hagyni őket.
A leírtak elsőre nehéznek tűnnek, sőt van aki veszélyesnek tartja a vállalkozása stabilitása szempontjából. De egyre több példa van a világon arra, hogy ezek jövedelmező vállalkozási formákká tudnak fejlődni, amik a környezetre, és társadalomra is jótékony hatással vannak. Az ilyen vállalkozásokban dolgozó emberek lojálisak, motiváltak, áldozatkészebbek és boldogabbak, mint egyéb vállalkozásban dolgozó társaik. Az ügyfeleikkel, beszállítókkal erős bizalmi viszony alakul ki, ami jelentősen növeli a vállalkozás stabilitását.
